Honlap címe

 

Nyílt levél az Átváltozás – A nagy busókönyv kapcsán

 

Tisztelt Juhász Balázs!

Ahogy a telefonbeszélgetésünkben említettem Önnek, áttanulmányoztam nagyszerű könyvét, az Átváltozást, amit Simon Katalinnal közösen jegyeznek. Az ő elérhetőségét sajnos nem tudom, ezért kérem küldje el neki ezt a levelet, amit néhány érdeklődőnek is átadok. Elöljáróban leszögezem, hogy a könyv tetszik. Nagyon szép kivitelű, csak sajnos több bántó hiba is található benne, amit én, aki a témába beleszületett, benne fölnevelkedett és immár 63. éve benne élő szóvá kívánok tenni. Tudva azt, hogy ez elsősorban nem az Önök hibája, hanem az önöket /félre/ vezető „szakértőké”. Én nem tartom magam annak, pedig pár év gyerekkori jankeléskedés után 15 éves koromtól 50 éves koromig, 35 éven keresztül búsó, néha jankele voltam. De a hagyomány szerint ez fiatal férfiaknak való. Így hát fájó szívvel, egyik nap az egyik, másik nap a másik fiammal beöltözve jelképesem átadtam a stafétabotot. Éljék tovább Ők őseink hagyományát. Éljék! Mert „őrizni” azt kell, amit lopnak, „ápolni” pedig azt, ami beteg. Sajnos az utóbbi idők bűnösen pénzéhes, buta politikája által kreált /ejtsd fonetikusan „cé” betűvel/ „coca-cola busójárásában” az utóbbi kettőre van szükség! Tudom, hogy a mű keletkezésénél, úgymond koordinátorként tevékenykedve Ricsiék, kvázi „lektorként” jó pár ide nem illlő képről lebeszélték Önt. Köszönet nekik érte. Sajnos, hogy a „Maori szerzetes” és az idetévedt „gyütt-mentek”képei megmaradtak. Itt nem a képek szakmai színvonalára gondolok. azokat laikusként jónak tartom. Hanem létük, és szellemiségük nem ebbe a kultúrkörbe való.

A „busó” – így írva téves! A szó eredeti írásmódja és kiejtése: „búso” (hosszú „ú”-val és rövid „o”-val). Ha valaki ezt nyelvérzék híján képtelen kiejteni, akkor köztes megoldás a „búsó” (hosszú „ú”-val és hosszú „ó”-val). Régebben magyarul így írták és mondták. itt én is ezt az alakot használom.

 

Most tételesen az észrevételeim:

14. oldal

5. sor: „a Sokacok még nem is éltek itt” – közkeletű tévedés! A Sokacok Mohács őslakossága! Egy részük a törökök, sőt a magyarok előtt is már itt élt! Ha akkor még esetleg nem is így nevezték őket, vagy önmagukat. Tovább: „a törökök már elhagyták az országot” – ez egy féligazság. A katonaság, és az adminisztrációval a török lakosság egy része is elmenekült. Egy másik része viszont itt maradt és beolvadt.

7. sor: „amikor Mohácsot a törökök a földdel tették egyenlővé” – az ún. II. mohácsi csata után a várost nem a török rombolta le és pusztította ki, hanem a „hős felszabadítók”. Savolyai Jenő és Bádeni Lajos zsoldosai. A maradék túlélők ekkor menekültek az erdős mocsarakba, ahol akkor már sok száz éve élt egy délszláv nyelvű népesség. A természetben és a természetből.

12. sor: „a busók a Mohács-szigeten születnek” – bizonyára van ilyen is (talán 1000-ből 1), akivel nem érnek oda a mohácsi, vagy a bajai kórház szülészeti osztályára. A többi azonban már ott jön a világra.

 

18. oldal

11. sor: „a sokac magyarországi horvát népcsoport” – legalábbis a nacionalista horvát (és magyar) politika ezt sulykolja már régóta. A sokacokat meg senki sem kérdezte meg erről. És a Horvátországban, Szerbiában, vagy a világ más részén élő sokacok is „Magyarországi horvát népcsoport?!”

12. sor: „lélekszámuk a könyv születése pillanatában megközelítőleg hétszáz fő” – De jó lenne! Az igazság sajnos ennek a töredéke.

 

21.oldal

5. sor. „a legenda szerint” – valószínűleg itt a nép tudatában sosem volt közkeletű hazugságra gondol. Amit egy ideköltözött firkász talált ki a XIX. században. Ezt most sajnos ez a könyv is tovább terjeszti.

 

28. oldal

3. sor. „a Mohácsi Hírlap…arról adott hírt, hogy csak kedden jelent meg két busó” – úgy tudom, hogy „hírlapi kacsának” hívják az ilyen álhírt, amit unatkozó firkászok találnak ki. Feledve a hiteles tájékoztatás kötelezettségét. Sem a firkász, sem a fotós nem járt ott a „Poklade” természetes közegében, a Sokac negyedben, ahol évszázadok alatt mindig, így 1926-ban is tömegesen öltöztek be búsónak a férfiak.

11. sor: „a busó öltözete” – hát ez lehet ilyen is, meg másmilyen is. A búsó mindig is abba öltözött be, amilye volt. „Mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van neki”. (Magyar közmondás)

18. sor: „a tarisznyába gyűlik, amit a busó házaláskor kap” – az eredeti néphagyományban ilyen sosem volt! Csak az volt a tarisznyában, amit otthon beletett. A házaláskor kapott ételt, italt csak a gyomrába gyűjtötte. Nem koldultak!

 

51. oldal

7. sor. „a Busójárás hat napjából” – Az eredeti néphagyomány „Poklade” három egymástól időben jól elkülönült napból áll: csütörtök kisfarsang. Vasárnap a farsang fő napja. Kedden farsangtemetés. A köztük levő napok nem számítanak ide, szünnapok. A XX. század közepén az addig e népszokást tiltó, lenéző és kigúnyoló, más származású politikusok pénzügyileg fantáziát kezdtek látni ebben. Ezért szívós aknamunkával turista-látványossággá degradálták. Ettől kezdve beszélünk „Búsójárásról”. Ez így ment évtizedeken át politikai rendszertől függetlenül. Kivéve a Rákosi rendszer egy-két évét, amikor tiltották és üldözték. Ezt is túlélte, sőt megerősödött tőle. De a gengszterváltás után a városi politika erkölcsi züllése odáig fajult, hogy egy multinak lefeküdve judáspénzért, az ősi időkre visszanyúló hagyományt egycsapásra megváltoztatva 6 naposra parancsolták. Így, a multi reklámideje a duplájára nőtt. Ettől kezdve ez a: (kiejtése fonetikusan „cé” betűvel) „coca-cola Busójárás”. A „ká” betűs kiejtést nem érdemli! Szégyenszemre ez van a mai napig is. A pénzsóvárság fölülír mindent! Egy tál lencséért eladnak bármit. Ma a néphagyományt, holnap mást. A kívülálló, így Ön is persze ezt nem tudja, és azt hiszi, hogy a „Szekós–Vikáros coca-cola busójárás” az igazi. Amikor pénteken, szombaton, vagy hétfőn búsónak beöltözött hagyományrombolókat lát flangálni a városban. Az igazi búsó sosem tesz ilyent, mert tudja, hogy mikor van ennek a rendes ideje. A „coca-cola busójárás” másik rákfenéje, hogy kényszeredetten újabb és újabb bugyuta programokat kreálnak. Úgymond a turista minél tovább itt legyen és minél több pénzt költsön. Fordítva ülve a lovon nem veszik észre, hogy a kocsi megelőzte azt. Legújabb agyrémük a rekordhajhászás. Állítólag legutóbb 1700-an öltöztek be, és ezt a számot évről-évre többre akarják föltornázni. Kinek?! Minek?! Már most sem férnek el az útvonalukon. Újabb, és újabb helyeket jelölnek ki számukra. Még messzebb az esemény szívét jelentő Kóló tértől. És mennyi ebből az igazi búsó? Csak töredék. Az álarcukat levetve flangáló hülye gyerekekhez képest! Ezek a fölfújható „műanyagbusók” csürhéje az alkoholmentes sör és a guminő szellemi és élvezeti színvonala!

A 60. 61. 68. 69. 70. oldalon látható „maori szerzetes” egy teljesen más kultúrkörbe tartozó, ide nem illő, férfiatlan cicomáival fölöslegesen sok helyet foglal el más értékes dokumentumok elöl.

 

89. oldal

2. sor: „a sokac bab hozzávalóit” – ez nem a sokac bab receptje! Az utolsók egyike vagyok, aki sokac parasztgyereknek születtem, és nőttem föl. Ifjúkoromban a földeken dolgozva sokszor ettük ezt az egyszerűen és célszerűen elkészíthető ételt, amibe nyers hús sohasem került. Mivel hűtés híján nem lehetett tárolni. Marhahús meg egyébként sem. Kevés kockára vágott szalonna, annak a bőrkéje, kolbászszelet, esetleg a sonka lefaragott, összevágott csontja és a leírt hozzávalók kerültek bele. Az említettnek max. egy harmad mennyiségében, hogy cirkulálni tudjon. A szövegben leírt módon telecseszett edény tartalma ugyanis nem tud cirkulálni. Leül, mint az iszap! Hogy melyik a jobb? Hát természetesen az önök receptje! Amit 99 °%-ban a sokac babfőző fesztiválon is főznek. Gazdagon. Csakhogy az nem „sokac bab”. Az igazi ugyanis leves, és nem főzelék!

 

96. oldal:

„mondják, a sokac…” – az itt leírt bugyuta eszmefuttatást nem kommentálom, nincs a nyomtatóban olyan festék, ami elbírná…!

13. sor: „Ennek kulturális örökségnek kell maradnia” – remélem a nyilatkozó nem csak szavakban, hanem tettekben is így cselekszik, a hagyományt követi. A tiszta forrásból merít és nem a posványból. Tudja, hogy mikor és hol van ennek az ideje, és nem vesz részt időben és térben máshol elkövetett busós cukiskodáson! Elítéli a moslékká higított „coca-cola busójárást”! (Ne felejtsük el továbbra is „cé” betűvel kiejteni)

 

100. oldal

3. sor: „drmaj kešu poklade šu” – helyesen: drmaj kesu poklade su. Analfabéta (szag)értőik közt nem akadt egy nyelvi lektor, mondjuk az általános iskola első osztályából, aki legalább a betűk formájával tisztában lenne?! (š: ez „es” betű. Az „esz” betű így néz ki: s) Különben is hibás fordítás. A „kesa” zacskót, szatyrot jelent. Az, hogy ki milyen zacskóba mit gondol bele, egyénfüggő.

 

107. oldal

A jobb fölső képen a kereszt alakú szalmabábu, ún. „kisze” itt idegen elem! Úgy tudom, hogy nyugat-magyarországi népszokás az égetése. A két világháborút is elvesztő, a saját hibájából Trianonban is vesztes, és ezen évtizedekig siránkozó, az igazságot (azóta is) agyonhallgató, pótcselekvésként nagymagyarkodó dzsentri-politika ebben az időben a „poklade”-t lenyúlta. „Búsójárássá” változtatva a maga képére kívánta formálni. Ennek része volt az itt élő népek közül a hagyományát egyiknek sem képező kiszebábu égetés beerőszakolása a programba. Ez utána hála Istennek évtizedekre a süllyesztőbe került. A „coca-cola busójárás” megjelenésével a görcsösen, a hajánál fogva mindenáron előrángatott programokat kreáló, magát „kulturálisnak” gondoló városvezetés megtévedt kiszolgálóival megcsináltatta.

 

114. oldal

14. sor: „kínál…a kürtőskalácstól a forralt borig” – koka-kólát nem? A „coca-cola busójárás”-on? A multi egyébként, miután kiengedte a máig ártó gonosz szellemet a palackból, a helyi lefizetett, és föltüzelt árulók által megcsinált szart visszahagyva lelépett. Mint „kurva a szőnyegről”. ( magyar szólás mondás). Eleve beteg ötlet volt az egész. Hány hülye akar a téli fagyban hideg üdítőt inni? Mikor van meleg tea, kávé, forró csoki, forralt bor, nem is szólva a mézes pálinkáról!

 

126. oldal

3. sor: „hétfőn a történet visszakanyarodik az eredetéhez” – De jó is lenne! Mert akkor nem látnánk „vikárcsabis hagyományápoló”-kat fölöslegesen flangálni. Pár valódi, hagyományt nem teremtő, elszigetelt esetet kivéve a házalás vasárnap és kedden történt.

 

129. oldal

„hétfőn egymáshoz mentek” – a szokás az én időmben már nem élt. Az 50-es évek kemény időszakában kihalt. Gyermekkoromban sokat hallgattam rokonaim és a szomszédok beszélgetését, amikor az egyetlen szórakozásként vacsora után átjártak egymáshoz. (Tv még nem volt). Az említett népszokás is sokszor szóba került, úgymint a leírtak, egyetlen fontos kivétellel: nem búsóruhában történt. A búsó a „poklade” rendes napjain mindenhova bemehetett. Hétfőn csak a közeli rokonokhoz, és „civilben” mentek! A zenészek természetesen, mint most is minden nap „szolgálatban” voltak. A könyvben közölt szakasz Baráth Gábor dokumentumfilmjéből való. A nyilatkozó „Ujak”-om (anyám testvérbátyja és keresztapám volt). Ezt az egy esetet kivéve, sohasem így mondta el, pedig sokszor szóba került. A kérdésfölvetés volt rossz, nem ugyanazt értették alatta. Egyéb pontatlanság: 2010-ben nem 85 hanem 83 éves volt.

 

135. oldal

Az alsó képen az írás „Izabrani ketshing – a „coca-cola busójárás” egyik legkirívóbb vadhajtása! Tudathasadásos, görcsönydobokai sváb gyerekek elhagyva saját őseik hagyományait: emmaus, hutzelsonntag, sváb lakodalmas stb, amit élniük kellene. De még csak nem is őrzik, vagy ápolják azt! Idegen hagyományra nyergeltek át. (mintha az csak egy ló lenne!) Jellemző rájuk, hogy még a saját falujuk nevét sem tudták rendesen leírni! Valaki szólhatott nekik, így utólag odbiggyesztettek egy „c” betűt. Létük indikátorként mutatja a „coca-cola busójárás” erkölcsi színvonalát! Úgy hallottam, hogy a „heimatjukban” nemrég egy népművelő, vagy kultúros kezdett dolgozni. Nagyon szurkolok neki, hogy a vezérürüjük által tévútra terelt bárányokat sikerüljön visszavezetnie a saját virágos rétjeikre! Sok évvel ezelőtt volt szerencsém látni az ottani sváb lakodalmast A folklór igazi ünnepe valami csoda volt! Remélem, megérem még, hogy ezek a félrevezetett, egyébként szimpatikus fiatalok előadják ezt, akár a búsójárás keretében is. A kép előterében látható búsó nem ehhez a bandához tartozik. Tudom, hogy ki van az álarc mögött. Tősgyökeres mohácsiként fiaimmal együtt öltözik be a búsójárás két, (és nem hat!) napján. Csütörtök ugyanis kisfarsang (male poklade) a gyerekeké! A „coca-cola busójárás” bármikor fölfujható „műanyag busói” ezt nem tudják. Akárcsak az importált hamisítványok, akik sajnos a következő oldalon is megjelennek. A zászlóra már helyesen írták valakik a falu nevét.

 

152. oldal

4. sor: „Sokat tett a busójárás népszerűsítéséért” – Bárcsak ne tette volna! Városvezetőként fő bűnöse a búsójárás „coca-cola busójárássá” degradálásának.

 

153. oldal

9. sor: „Hitelesen berendezett sokac portán látható a busók készülődése” – búsók lányok hajára és blúzára való piros pántlikával a gatyájukon és fejkendőben?! Az női viselet! Rendes búsó ilyet sosem húzott volna a fejére. A kalózfilmekből eredeztethető divat-világjárvány hatására, úgy tudom, ezt a busóklub-os hippik honosították meg. Úgyhogy ez itt hiteltelen! És még mennyi hitelteltelenséget, és álságosságot követnek el a búsójárás „rendezése” álcája mögött. „Die Falscheit und das Geld regiert die Welt.” (német közmondás). Persze erkölcsi érzék híján ezt nem fogják föl. Az évszázadokra, évezredekre visszanyúló hagyomány piszkos pénzért történt meghamisításának bűnére még büszkék is! „Svakom svoje govno gunja” (sokac közmondás).

 

 

Művész Úr! Mint láthatja a hibákból adódó észrevételeim nagy része nem az Ön munkáját érinti. Köszönhetően az Ön megértésének a (valódi) lektorálást illetően. A szövegre ez már nem mondható el. Nagy szerencse, hogy a mohácsi programfüzetben hozzá nem értők által évről-évre kinyomtatott, minden porcikájából vérző, bugyuta hazugság: „a busójárás Mohácson a 18. század végén jelent meg először, melyet a horvát nemzetiség hozott magával a betelepítésekor” Ide nem lett beírva. Egyelőre röviden ennyit a könyv témájáról.

További munkájához sok erőt és egészséget kívánok Önnek!

 

Mohács, 2022. január 25.                                                      Pávkovics István „Hurkás”                         

                                                                         Tisztelettel:_________________________

                                                                                               „nyugdíjas búsó”

 Ui.: A nyelvtani hibákért elnézést kérek, az igazmondásért nem!

 

 

Az utóirat utáni utóirat

 

Két évvel ezen kritikai észrevételeim után tudtam nagy nehezen megszerezni Simon Katalin telefonszámát. (Juhász Balázs azt mondta, hogy ő nem tudja...) Fölhívtam, hogy amennyiben megadja a postai címét, elküldöm neki ezt az írást. Az általam egypercesnek gondolt telefonbeszélgetés több mint egy órán át tartott. Megegyeztünk, hogy két hét múlva fölhívom, mert kíváncsi vagyok a véleményére, akár pro, akár kontra. Három nap múlva ő hívott engem rögtön a kritikám elolvasása után. Ez a beszélgetés több mint két órán át tartott. Nagyon tanulságos lenne egy profi írónő, egy intelligens ember gondolatait közreadni, de sajnos nem tehetem. Köt az ígéretem! Csak annyit mondhatok, élete legnagyobb csalódása volt ez a darázsfészek. Soha többé nem vállalná el ezt a munkát!

Én meg tudom érteni...

 

Mohács, 2026. május